Szolgáltatás

Az éltanuló osztálytársam eredményei teljesen leromlottak

,

Anna volt magasan a legjobb tanuló az osztályunkban, de szerintem még az sem lenne túlzás, ha azt mondanám, hogy az egész iskolában. Nem számított, hogy reál vagy humán tantárgyakról volt szó, Ő mindenben brillírozott. Alapvetően egy nagyon intelligens lányról van szó, de emellé még hihetetlen szorgalma is van. Aztán szegénynek a jegyei elkezdtek szépen lassan […]

Útmutató a plasztikai beavatkozásokról - Ezekről érdemes tudnia

Kevés olyan ember él a Földön, aki tökéletesen elégedett magával kapcsolatban. Leginkább a külső adottságok szoktak gondot okozni az önértékelésben, akár olyan mértékben is, hogy komolyabb lelki gondok is lehetnek a következményei. A mai világban már sok olyan testrészen lehet változtatni, ami nem tetszik magunkon, hiszen a plasztikai beavatkozások szinte „rutin” műtétnek tekinthetők. Legyen szó […]

Valamit tenni a természetért

,

Debrecenben végre történik valami. Egy csapat szakember és közember összefogott és ötletük elnevezése civaqua. A civaqua egy olyan kezdeményezés, mely fókuszában a gazdasági fejlődés, emberi javak gyarapodása általi természet rombolás helyreállítása áll. A civaqua projekt elnevezése egy mozaikszó megalkotása által jött létre, mely két összetevője a civ, azaz civis és aqua, ami  Debrecen lakosságára és […]

Receptneked

Bár sokan nem hisznek benne, vagy csak nem vesznek róla tudomást, de a krumplin túl is van élet a köretek világában, sőt, leginkább ott kezdődik, hiszen rengeteg változatosan készíthető, gazdag ízvilágú ételt készíthetünk a kedvenc főételünk mellé. A szaftos húsok mellé nincs is jobb, mint egy frissen készült tiroli gombóc vagy házi puliszka, kevésbé szaftos […]

3 hasznos infó, amit nem tudott a Zöld Hitelről

2021. október 4-e óta a Zöld Otthon Program a banki slágertermék. Sokan érdeklődnek a lehetőség iránt. Az olyan alapvető infók ismertek, mint a 2,5%-o kamat vagy a 70 millió forintos kölcsönösszeg. De mi a helyzet a többi tudnivalóval? Jöjjön három kevésbé ismert jellemző!

bereznay tamás

A főzés és sütés nem feltétlenül csak egy mindennapos szükséglet. Egyértelműen már abban a világban élünk, ahol szinte bárki megengedheti magának azt, hogy különösebben nem csinál semmit a konyhában, hiszen az ételek jelentős részét megrendeli készen. Természetesen sokakra ez nem igaz, mert valóban szeretnek a lábasok között forgolódni, ahogy ezt Bereznay Tamás is teszi. Megvan […]

ipari kenőanyagoknak

Az ipari méretekben használatos berendezések karbantartása kiemelt jelentőséggel bír az időtálló minőség tekintetében. De vajon melyek azok a készítmények, melyeket érdemes alkalmazni? Honnan tudhatjuk, hogy melyik munkaterületen mely típus felel meg leginkább az elvárásoknak? Cikkünkben ennek járunk most utána.   A kenőzsírok a leginkább általános készítmények, melyek a mechanikai védelem területén igen jól teljesítenek. Folyamatos […]

kerti munka óradíj

A családi ház udvara, ahol nyáron sok időt töltünk, menekülést jelent a modern élet okozta stressz elől. Ez egy hely, ahol társasági életet élhetünk, ahol a gyermekek és a háziállatok remekül kielégethetik a felesleges energiát. Ráadásul, ha eladni tervezzük az otthonunkat, egy szép zöldterület segít növelni az ingatlan értékét és gyorsabb eladást biztosít. Tudja meg […]

lazuljon el a segítségükkel

Amire a jelenlegi időkben egyre kevésbé van lehetőség az egyértelműen a lazítás. A folyamatos rohanás és teljesítési kényszer olyan helyzetek elé állítják az embereket, amelyek komolyan kihatnak a mentális életükön túl a fizikaira is. A folyamatosan fennálló feszültség valódi gyilkos, amit érdemes mielőbb megszüntetni. Ebben tudunk támogatást nyújtani. Csak annyi a dolga, hogy lazuljon el […]

Potencianövelő tabletta rendelés: így érdemes tájékozódni

A potencianövelés olyan téma, amelyben sokan nemhogy tanácsot nem kérnek a barátaiktól, ismerőseiktől, de sokan még saját maguknak sem vallják be, hogy kezelendő problémáról van szó. Az internet persze nagy segítség, sőt, tabu témák esetén óriási segítség, de azt is figyelembe kell venni, hogy rengeteg információ, amit a neten találunk, köszönő viszonyban sem áll a […]