A világon több millió embernek van valamilyen háziállata és ezek közül általában a legkeresettebb a kutya. Ez érthető is, hiszen a kutyatartás sok előnnyel jár. Benne társra találhat az ember, emellett pedig fizikailag és lelkileg is jótékony, ha egy ilyen négylábúval megosztjuk az életünket.
Több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy ezen állatok mellett mérséklődik a vérnyomásunk, enyhül az idegességünk, múlik a depressziónk és segítenek megelőzni a szív-és érrendszeri betegségeket is. Eme négylábúaknak elég egy az útszélen talált bot, amit eldobunk és máris boldogok. Kevésbé vagyunk feszültek, ha a kutyánk mellettünk van, mikor az élet nehéz próba elé állít.
Emellett az ebek viselkedése megváltozik, amikor a gazdájuk vércukorszintje csökken, tehát jelzik a cukorbetegeknek, hogy oda kell figyelniük magukra és szintén kutatásokkal bizonyított, hogy kevesebb a stroke és a szívroham a kutyásoknál. Bárhogy is nézzük, a kutyatartásnak számos előnye van, hiszen érzelmileg is fejlesztik az embert és rengeteg szeretetet adnak.