A jó idő közeledtével a forgalom is megélénkül hála a sok utazónak és látogatónak. A Balaton és a határátkelők e szempontból kiváltképp leterhelté válhatnak, ami sajnos sokak türelmét, idegrendszerét, vagy akár egészségét is próbára tehetik. Ezt elkerülendő, most összegyűjtöttük a legjobb tippeket, arra hogyan éljük túl a nyári dugókat.
Kerüljük a csúcsforgalmat
Bármilyen meglepő, de ha tehetjük, kerüljük el a csúcsforgalmi időszakokat. A legtöbben pénteken délután és szombat délelőtt indulnak el, és vasárnap este, hétfőn reggel érkeznek vissza. Emiatt a budapesti autómentőknek és a Balaton menti mentőknek jellemzően több dolguk akad ezekben az időszakokban. Hétfőn ráadásul a kamionstop után jelentős a teherfogalom is. Ezekben az időszakokban egy kisebb koccanás is elegendő a jelentős torlódás kialakulásához.
Legyen nálunk folyadék utánpótlás
A hőségben lezajló dehidratáltság könnyen okozhat agresszivitást és csökkent koncentrációt. Emiatt mindig tartsunk magunknál legalább egy nagyobb flakon vizet, akkor is, ha rövidebb útra indulunk, ugyanis sosem tudhatjuk, mikor kell vesztegelnünk a tűző napon akár több órán át.
Ráadásul a víz nem csak a szervezetünknek, de az autó hűtőrendszerének is hasznos lehet, amennyiben a hűtőfolyadék valami oknál fogva eltűnt belőle. Átmeneti megoldásként tökéletes utánpótlás lehet a csapvíz is.
Kerüljük a papucsban való vezetést
Természetesen nem a legkellemesebb érzés nyáron sportcipőben és zokniban vezetni, de hasznos, sőt egyenesen ajánlatos. Egy papucsban ugyanis nem érezzük úgy a pedálokat, beakadhat, valamint a láb izzadásának köszönhetően lecsúszhat a lábunk a pedálról vagy éppen jobban ráléphetünk. Egy véletlenül nyomott „satufék” vagy egy fékről lecsúszott láb, könnyen balesetekhez vezethet, még a feltorlódott forgalomban.
Klíma használat mértékkel
A hosszú nyári utakon mindig jól esik a hűvös klimatizált levegő, de használjuk óvatosan a klímát, mert a pillanatnyi kellemes érzés, hosszú távon sok bosszúságot okozhat. Először is minden évben legalább egy alkalommal fertőtlenítsük a rendszert, ugyanis az ott megtelepedett por, kosz és baktériumok különböző légúti megbetegedéseket okozhatnak.
Ugyancsak légúti problémáink lehetnek, ha nagyon lehűtjük az utasteret, ezért fontos, hogy 6-7, de maximum 10 fok legyen az eltérés a kinti és a benti hőmérséklet között.
Emellett fontos, hogy ne közvetlenül az utasokat érje a hideg, ugyanis ez hosszú távon ízületi megbetegedésekhez vezethet. Egészségünk megőrzése érdekében arról se feledkezzünk meg, hogy az utazás vége előtt pár perccel kapcsoljuk alacsonyabb fokozatba a légkondicionálót, így amikor kiszállunk a járműből, a nagy meleg kevésbé terheli meg szervezetünket.
Védjük tárgyainkat a tűző naptól
Fontos. hogy a szélvédő mögött ne maradjon olyan robbanásveszélyes tárgy, mint például egy gyújtó vagy olyan értékes eszköz, mint egy okostelefon. Utóbbi esetében a folyadékkristályos kijelzőben lévő anyagok kitágulhatnak, amely által akár a képernyő is megrongálódhat, de az akkumulátorok is jellemzően rosszul kezelik a magas hőmérsékletet, ami szélsőséges esetben robbanás veszélyt is jelenthet.
Árnyékoljunk, ahol csak lehet
Az előző bekezdésben említett esetek elkerülése, valamint a jármű épségének megóvása érdekében mindig figyeljünk az autó árnyékolására. A legjobb, ha külön erre a célra ablak árnyékolókat használunk, de ha van nálunk kartonpapír vagy egyéb árnyékolásra alkalmas eszköz, azzal is megakadályozhatjuk autónk felforrósodását.
Ezt kiváltandó egyre elterjedtebb megoldás az autófóliázás, amely amellett, hogy az UV fényt is megszűri és a vakító fény nagy részét visszaveri, a napsugárzás okozta meleg közel 50%-át is visszatartja. Ennek köszönhetően az autóban maradt utasok és tárgyak számára elviselhetőbb lesz a klíma, valamint az autókárpit sem rongálódik.
Összegezve:
A nyári meleg ellen tehát több fronton is védekezhetünk, de a legjobb, amit tehetünk, hogy elkerüljük az előre látható dugókat. Amennyiben ez mégsem sikerülne, akkor fontos hogy folyadék és árnyék legyen járművünkben, ezzel óvva magunkat a hőségtől.