Hogyan végzik a FUE hajbeültetést?

Figyelembe véve, hogy minden eset egyedi, általánosságban az alábbiak elmondhatóak a FUE hajbeültetésről:

 

Az előzetes szakmai konzultáció és alkalmassági vizsgálat után következik az úgynevezett előkészítő fázis, amikor a műtét előtti fényképeken rögzítik a kiindulási, műtét elötti állapotot. Ezután a pácienssel egyeztetve kijelölik az adó és befogadó helyet, valamint a hajvonalat. A FUE, egyenkénti kihúzásos módszer alkalmazásához az adóhelyen lenyírják a hajat és mikrokamerás felmérést végeznek. A hatszoros nagyítású, halogén fejfénnyel szerelt operációs szemüveg nélkülözhetetlen a precíz munkához.

A műtét következő része a FUE hajvétel (azaz a hajtüsző egységek kimetszése és kihúzása). Ennek időtartama esetenként változik, attól függően, hogy milyen mennyiségű hajat szükséges átültetni. A hajvétel közben a páciens általában hason vagy oldalfekvésben helyezkedik el a műtéti asztalon. Helyi érzéstelenítéssel, fájdalommentesen történik a beavatkozás. (Olyan vékony tűvel adják be az érzéstelenítőt, hogy az is csak minimális kellemetlenséggel jár.) A FUE hajvétel során először a follikuláris (hajtüsző) egységeket („graftokat”) metszik ki a fejbőrből. Egy graftban átlagosan 1-4 hajszál található. Ehhez a művelethez speciális mikrosebészeti körkést alkalmaznak, amely az adott hajtüszők méretéhez igazodik. Nagyon fontos, hogy elkerüljék a hajtüsző egységek sérülését. (Ehhez nélkülözhetetlen a szakmai tapasztalat és a megfelelő eszközök használata.

A FUE hajvétel második szakasza a körbemetszett graftok kihúzása. A graftokat nagy odafigyeléssel, finom mozdulattal kell kiemelni a fejbőrből, hogy azok ne sérüljenek. Kiemelés után a hajtüsző egységeket azonnal tápoldatba teszik, mert ezek a szövetdarabok nagyon érzékenyek a kiszáradásra. A kinyert graftokat hajszáltartalmuk alapján szortírozzák és megszámolják, így a műtét végén pontosan tudják, hogy hány graft (hajtüsző egység) illetve hajszál került átültetésre.

A következő fázisban előkészítik a befogadó nyílásokat. Az éles sebzések mindíg a megfelelő dőlésszögben, irányban és sűrűséggel készülnek. Ezután kerülnek beültetésre a kinyert hajtüsző egységek, amelyeket egyenként, ultrafinom technikával helyeznek be a fejbőrbe. A beültetés időtartama szintén esetenként változik, de általában 2-3 órát vesz igénybe.

 

A Sikos Klinikán a beavatkozásokat minden esetben a több mint 20 éves szakmai tapasztalattal és nemzetközi elismerésekkel is rendelkező Dr. Sikos Géza végzi.

A Klinika weboldalán megtekinthetőek a műtét előtt és után készült fényképek mellett a hajbeültetésekről készült videófelvételek is.