A budapesti romkocsmák története

Budapest a turisták körében elsősorban történelmi és építészeti nevezetességeiről, fürdőiről és múzeumairól híres, melyek hosszú hetekig is remek kikapcsolódást kínálnak. De mi a helyzet az éjszakai élettel? A kivilágított város a Duna ívével már önmagában is megér egy misét, de a szórakozni vágyók is megtalálhatják ebben a környezetben az ideális helyszíneket. A romkocsma bizony igazi magyar találmány, amely nem a mai kor szülötte.

 

A romkocsma kifejezés egészen a II. világháború utáni időszakhoz vezethető vissza. Ezek a szórakozóhelyek azonban jelentős változáson mentek keresztül, míg elérték azt a fajta sajátos miliőt, amellyel hazai és külföldi vendégek százait fogadják éjszakánként. Mielőtt azonban valamiféle lerobbant helyre gondolnál, érdemes tudnod, hogy a romkocsma különlegesség, mely vonzerejét éppen sajátos jellegének, formabontó megoldásainak köszönheti. Mert ez utóbbiakból akad bőven.

 

Nem ritka, hogy tematikus dekoráció fogadja a vendégeket egy bizonyos téma, kor, stílus köré épülve. Ennél azonban sokkal gyakoribb az, amikor a színek, a formák, a stílusok sajátos egyvelege ragadja magával az érkező vendégeket. A külföldiek körében kiemelt népszerűségnek örvendenek ezek a vendéglátóhelyek, hiszen ilyenekkel a nagyvilágban sem nagyon találkozni. A magyar vendéglátós pontosan tudja, mi az, amivel a szórakozni vágyókat becsábíthatja, ez pedig az a különlegesség és egyediség, mely a fővárosi romkocsmákat leginkább jellemzi.

Ma már akár olyan kocsmatúrákra is befizethetünk, melyeken vezető segítségével járhatjuk körbe a legmenőbb helyeket. Fővárosi helyismerettel nem rendelkezők és külföldiek számára ideális választás ez a megoldás, hiszen így garantáltan a legjobb romkocsmákat ejthetik útba, és ámulhatnak a plafonról lógó kerékpárokra, vagy a jó öreg Trabiból kialakított ülőhelyekre.

 

Az eklektikus, retro ,vintage világát idéző romkocsmák sajátos enteriőrrel és persze gazdag italkínálattal várják azokat, akik számára nem mindegy, milyen környezetben fogyasztanak, hol készülnek az éjszakai selfiek, és milyen emléket őriznek a budapesti éjszakai életről. A manapság elérhető helyszínek arra törekednek, hogy sajátos berendezésükkel és dekorációkkal kitűnjenek a tömegből, és ezzel is valami extrát kínáljanak az egyediségre és persze a felesekre éhezett vendégeknek.